Talán mindannyiunk életében vannak pillanatok, amelyek örökre beleíródnak az emlékezetünkbe. Én nem sok ilyennel büszkélkedhetek. Mégis, ha megengeded, megosztanék egyet, amire mind ezidáig tisztán emlékszem.
5-6 éves korom tájt (már majd 25-30 éve belegondolni is fura) egy igazolványképre volt szüksége az édesanyámnak. Annak rendje és módja szerint felkerestük a helyi (egyetlen) fényképészt, akit akkortájt a “Besenyei fotó” testesített meg. Az öreg fényképész mester hatalmas vastag függönyökkel lesötétített szobában furcsa nagy lámpákat állítgatott hosszú percekig. Én persze csodálattal néztem a fények játékát. A ragyogó fények között megbújó hosszú sötét árnyékokat. Amikor odahívott és megengedte, hogy belekukkantsak a nagy harmonikaszeru fényképezogépébe – amiben a csoda csak tovább fokozódott – a kendo alól csak az objektíven keresztül lehetett kilátni, ahol a kinti világ a feje tetejére állt.Ennyi csak. Ettol kezdve egy igazi varázsdoboz volt (talán még ma is az) a fényképezogép számomra. A mai digitális világban már talán idejemúlt ez a rövidke történet. Pedig minden benne van, ami a fénykép “csak” egy kiragadott pillanat az ido rohanásából. Ami emlékeket, érzelmeket indukál még akkor is, amikor elso látásra feje tetejére fordítja a világot.A szívem szerint a mai napig az objektíven keresztül szemlélem a világot legszívesebben. Kicsit elbújok a gép mögött és közben mégis, a lencse közelebb hozza az embereket hozzám.Nagyot fejlodött a világ persze az elso SMENA-8-asom óta. Ma már szerencsére nekem is megadatott egy profi DSLR váz néhány kristályból csiszolt lencsével és millió aprósággal, de továbbra is csak az örökké valóságnak megörökített pillanat a lényeg. Néhány, talán az utókornak is szánt “varázslatomat” láthatod a következő oldalakon. >>>